Nagyon régi élmény, de megérdemli, hogy grafikus emléket állítsak neki és terjesszem az igét: Népek, egyetek minőséget!

Barátságos fogadtatás, egyszerű elegancia és totális megsemmisülés az ízek élvezetében – Pannonhalmán jártunk, a Viator Étteremben.

Azt, hogy egyetlen ember ül csak a fehér terítékű asztalok egyikénél, annak tudtuk be, hogy hétfő délután érkeztünk. Három órás ottlétünk alatt sem nézett be senki más, pedig a modern üvegépület már messziről virít az Apátság lábánál. Kellemes hangerejű és stílusú (még karácsonyi) zenét hallgatok, miközben nézegetem a rövidke étlapot. Nem akart nagyobbat markolni a chef, mint amennyit a kis konyha elbír. Jó előjel!

Súlyos gondban vagyok a választással, és kivételesen nem azon rágódóm, hogyan surranhatnék ki, mert meggondoltam magam, hanem hogy mikor jöhetek majd vissza, ugyanis már kóstolás előtt magukénak tudhatják részemről a legnagyobb elismerést – minden fogást kipróbálnék. Súlyos vacillálás után én előételnek pirított kacsamájat rendelek, cékla chutneyval és fűszeres mazsolás kaláccsal, barátom a csicsóka krémleves mellett dönt, szalonnás házi gnocchival.

Hazai éttermek fehér hollójába botlunk, megdobnak minket puha, illatos magos baguette-tel, amit a világért nem dobnék vissza. Ez még csak az előétel előétele, nem kéne már most eltelnem, pedig az enyhén sós vajjal gyorsan csúszik, de két szelet után megerőltetem magam és várok…

Te jó ég, a kacsamáj szaftos és karakteres, nem flancolunk a legálisan tömött libánkkal és a pástétommal, az így is lágy állagot hangsúlyozza az édeskés ropogós kalács. A cékla chutney fűszeres-édes-savanyú, őrzi a zöldség eredeti ízét is, és messze meghaladja a menzán megismert savanyúság fogalmát. Friss salátaleveleket kapok hozzá, és nem kell végignéznem a fodrok agóniáját a dressing fogalmát pocskondiázó olajtócsában. Mindössze egy könnyű cukros-ecetes öntetben forgatták meg a leveleimet, így mire hosszú élvezetem végére érek, még az utolsó falatok is roppannak. Pedig nagyon apró adagokban fogyott. A krémlevesből egyetlen kanállal kóstoltam, az alapján nem tudok Örömódát zengeni hozzá, de értékelem az ötletet. A leveskockás húsleves tátongóan üres helyét tökéletesen pótolja az étlapon.

Sütőtökös rizottót választok főételnek gorgonzolával, míg barátom gombás szarvas pörkölttel és juhtúrós sztrapacskával lepi meg magát. A tájról inkább nem mondok semmit, mert nem egy hógömbben szikrázó havas, hanem az olvadó sáros napot választottuk, de napsütésben már biztos jó érzés végignézni a domboldalon, míg várunk az egyébként mindig jó ütemben érkező pincérre. Igazán kifinomult hölgyi, neki még azt is elhiszem, hogy tényleg érdekli, hogyan ízlett az ételük.

Ó, már itt is a rizottó. Első benyomásként egy óriási tálon kapok egy lehangolóan pöttöm sárga halmot. Szerencsére, a sajt díszítésként figyel rám a rizs tetejéről, így jól elkülönül a sós íz az édes, ressre hagyott (mondhatnám al dente) sütőtökétől. Kontrasztban tobzódom az összepacsmagolt massza helyett. Mire napszínű ételem utolsó morzsáit takarítom, megállapítom, hogy jóllaktam. Ajóéletbe, mégsem volt ez kis adag, a szarvas pörkölt viszont már látványra se kevés. Igazi tájíze van. Profi konyhában készült, amit én mindig előnyben részesítettem a házias szuperreceptekkel szemben. Ennek a fogásnak nem az állaga vagy a tálalása, csakis az íze őrzi az otthon élményét, nem érzem a jó-lesz-az-úgy-is mentalitás csíráját sem. Dicséretes!

… … … nem találok elég szót arra, ami ezután jött. Egy fél Larousse-t töltenék meg, ha megörökíteném másodpercenként hullámzó extázisomat. Az ételsorban egyébként sehol nem találtam hibát, de ez a zárás a desszert apoteózisa. Maracuja torta sós karamell fagylalttal. Határozottan savanyú, sajttorta állagú krém az amerikaiak kedvelt pite-tésztáján és egy ropogós kekszen ott figyel mellette a fagylalt. Úristen! Külön-külön remek, együtt hosszú sóhajtásos ámulat. Művész mérte ki az ízek arányát, mert egyik sem rondítja el az angyali harmóniát barokkos hivalkodással. Egy minden falattal megújuló, külön életet élő mestermű született a számban.

Az absztinens és a sofőr nem sokat szólhat hozzá a Pannonhalmi Borászat termékeihez, erről minden érdeklődő maga mondjon már véleményt. Különdíjjal értékelem, hogy az étlapon sehol sem kacsintott rám a „mennyei”, „varázs”, „csoda”, „mandulabundában” vagy a „fatálon” szavak egyike sem és hogy nem találkoztam a fogások „étvágygerjesztő” fotójával. Végezetül ezért a minőségért egy igen szerény számlát kaptunk, ekkora összeget szemrebbenés nélkül kérnek el ott is, ahol a szolgáltatás meg sem közelíti az ittenit.

Nagyon köszönöm, hogy ezt megélhettem, okulásul az utókor számára a síromra vésetném a mai örömöket, de nincs az az epigrammafaragó, aki méltó szösszenetet kivonatolna a kisregényemből!

À bientôt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.