Ma rövid leszek. Hosszú ideig menekültem egy félelmetesnek hitt dolog elől. Tudtam, mit teszek, és sanda mosollyal nyugtáztam, hogy úgyis el fog jönni, csak még nem akarok vele szembenézni. De tegnap megéreztem, hogy menthetetlenül bekövetkezik. A tökéletes pillanat, amit terveztem itt van, minden részletében hibátlanul, most már nincs hova futni!
A fél-elem nem lehet egész-ség, újra a mérleghintát idézve: ha félünk, akkor kiültünk a hinta szélére és egy nagy súlyt raktunk a másik oldalra, hogy egyen-súlyban legyünk. Ha közelebbről is megismerjük a félelmünket, akkor az egyensúly felé araszolunk, míg a végén rájövünk, hogy saját magunktól féltünk. Reveláció, csinnadratta, harmónia.
Élveztem a hintázást, de mostanra elegem lett belőle. Új játék után nézek!
Mintha csak az Oscart venném át: köszönöm a magas barátomnak, a város összes teli kávézójának, a szőke barátomnak, a rettenetes hidegnek és a kis hugyhólyagomnak, hogy most itt lehetek. Itt, ahová tudtam, hogy egyszer el fogok érkezni. Az én aranyszobrom a megnyugvás és a megcáfolhatatlan bizonyosság, hogy alkotói vagyunk az életnek nevezett gyönyörűségnek! Ettől igazán nem kell félni!
À bientôt!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.