Három órát töltöttünk egy barátommal a da Vinci-kiállításon, ebből kettőt ültünk a földön vagy jobbra-balra sétáltunk felnagyított festmények előtt, bár a kiállítás a feltalálóra volt kihegyezve. Otthon felkutattam Leonardo egyik életrajzi könyvét: több ezer találmány, főleg mechanikai szerkezetek; örökös pedantériai; lehetséges homoszexualitás; a szellem végtelen tisztelete és csodálata; különcködés munkában és magánéletben, no meg számos festmény. Halála után fedezték fel munkássága rejtett értékeit, és bár anyagi biztonságban élt, megkérdőjelezem, hogy boldog volt. Állandó félelem gyötörte, hogy ötleteit ellopják, a dicsőséget szívesebben tartotta meg magának, és maximalizmusa miatt kevés művét fejezte be. A tervek viszont gombamód szaporodtak: ejtőernyő, úszógumi, csatorna- és öntözőrendszer, fegyverek, ágyúk, faltörő kosok, emelőszerkezetek csigával, boncolások alapján anatómiai vázlatok, tükörszoba, hajólékelő gép. A XV. század még nem készült fel minderre. Leonardo da Vinci időutazó volt.

Egy pillanatra tekintsünk el a lineáris idő feltevésétől. Inkább nevezzük az időt gömbnek, melynek végtelen sok pontja van. Mi a gömbben állunk egy helyben, és azért érzékeljük mozgónak az időt, mert a gömb forog. Ha mozdulatlanul állunk és egyetlen pontra nézünk mereven, körülöttünk pedig forog a gömb, akkor alakul ki a lineáris időszemlélet, egy csíknak, egymás utáni pillanatoknak érzékeljük az időt. A gömb találó példa, mert nincs vége. A háromdimenziós térszimmetriája miatt végtelen sok pontból áll, melyeket nem tudunk megkülönböztetni egymástól, ugyanis nincsenek pillanatok, csak egyetlen pillanat van. A most. A jelen pillanata. Múlt és jövő egy viszonyítási pont, csak a jelenben élünk, mert ha 'visszagondolunk', akkor az emléket a jelenben hívjuk elő. Azt tekintjük múltnak, amire emlékszünk, és amire nem akarunk emlékezni, azt jövőnek becézzük.

Az időt nevezik negyedik dimenziónak is, mely merőleges a három térdimenzióra, így a 3D gömb nem pontos szemléltetés, mégis ez áll hozzá legközelebb. Edwin Abbott Abbott írt egy allegórikus mesét, melyben az eggyel több dimenzióban létező lény isteni hatalommal rendelkezik a kevesebb dimenzót észlelőhöz képest. Azt mondtam, hogy a gömbben állunk és nem mozdulunk, de nem mondtam, hogy nem szabad mozognunk. Nem kötelező egy pontra nézni, mivel az összes pont valójában egy és ugyanaz, csak máshonnan nézünk rá. Ahonnan csak akarunk! Ami még jobb, azt sem mondtam, hogy mekkorák vagyunk. Az időt ugyanis akkor tudjuk megérteni, ha mi magunk válunk a gömbbé. Az egyetlen pillanattá, mely az összeset magában hordozza. Elválaszthatatlanul folynak egybe az események a gömbben, és ha kiterjesztjük magunkat, rájövünk, hogy az időutazás nem más, mint emlékezés saját magunkra.

Előérzetnek és déjà vu-nek hívjuk, ha ráeszmélünk arra, hogy bejárásunk van a most által a 'jövőbe' vagy a 'múltba'. Össze tudjuk kapcsolni a háromdimenziós szemünk számára különálló pillanatokat. Mert az érzéseink és gondolataink sokkal több dimenziót foglalnak magukba. A dimētior, 'kimér' szóból származó dimenzió a méretünknek, a kiterjedésünknek ad valamilyen keretet, a gondolat pedig nem más, mint a mindent felépítő energia tiszta formája. Határtalan. Kiterjedéstelen. Az összes dimenzióban egyszerre létező, vagyis tér és idő nem akadály számára. Isteni hatalma van felettük, mint a gömbnek a négyzet felett Abbott Abbott történetében.

Leonardo da Vinci ezt tudta. Talán ezen mosolyog nemcsak Lisa, hanem számos más alak is, és ezért mutogatnak felfelé, mert rájöttek. Azért is nem valósultak meg tervei, mert technikailag még kivitelezhetetlenek voltak, ám ez Leonardot nem zavarta. Mindent 'könnyűnek' és 'egyszerűnek' nevezett, amit csak papírra vetett, mert bár nem az ő korában, de minden találmánya megszülethetett. A repülő és a tengeralattjáró már akkor is léteztek, mikor még fel sem fedezték Amerikát, mert da Vinci emlékezett rájuk, és lejegyezte emlékeztetőül mindenki számára.

Nem csak úgy utazunk az időben, mint Marty McFly, vagy az 1928-as Chaplin-felvétel 'mobiltelefonosa' (aki a kamera előtt elsétálva a füléhez tartja a kezét és beszél). A géniuszok rájöttek, hogy nem feltalálók vagyunk, hanem emlékezők. "Semmi nincs új dolog a nap alatt", heuréka csak annyit jelent: MEGTALÁLTAM!

À bientôt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.