Absztinens, nemdohányzó, szemivegetáriánus vagyok, igyekszem rendszeresen mozogni. A várható élettartamom 213 év. Persze csak, ha nem stresszelek rá...

Néhány hónap alatt változtattam radikálisan az életstílusomon. Soha sem voltam egy szeszkazán, de ma már a rumosmeggyet sem eszem meg. Viszont nagy húsimádó voltam és fóbiásan féltem a zöldségektől. Nem viccelek, óvodai örökség... Még mindig szaporábban veszem a levegőt a 'soha többé nem...' kezdetű ráeszmélések hatására. Nem esett nehezemre, hogy soha nem ettem Ronald McDonald hamburgeréből vagy hogy egy slukkot sem szívtam, Amszterdamban meg pláne nem. De már a Wellington bélszínt sem próbálhatom ki?

Nem hordozom körbe a véres kardot, csak akkor ér bármit a változás, ha tudjuk, hogy miért tesszük. Ha egy éve mondja nekem valaki, hogy legyek vegetariánus, meglocsolom egy kis tejszínes szósszal és elfogyasztom! Aztán elkezdtem belegondolni, hogy mi mindenből építettem fel eddig saját magam. Nem vallási, de még csak nem is egészségügyi okok vezéreltek. Szép gondolat, hogy a tehén az anyánk, mert megisszuk a tejét, és elgondolkodtató, hogy a disznó tisztátalan állat, de számomra messze nem ultima ratio.

Nem igazán a miért, inkább a hogyan a problémám. Az állattartási körülmények, az antibiotikumok és hormonok, és az a viselkedés és gondolkodás, mely nem tiszteli az életet és a halált. Az indiánok imával kértek bocsánatot az elejtett álattól, és továbbsegítették a lelkét, hogy ne vigye magával az erőszak emlékét. Imádkozzunk a bontott csirkéhez? Nos, bőven elég lenne, ha az erőszakos tömegtermelés helyett sripituálisan törődő emberek szeletelnék és csomagolnák a húst. Számít, hogy az esti tévéműsorra gondol, vagy kapcsolatba lép az állat szellemével.

Mivel gyakorlatilag halál nem létezik, a bűn fogalma pedig épp annyira önkényes találmány, mint a vallás, nem az állatok megölése a szívfájdalmam. A kínzás a probléma! Nem akarom az étkezést, önmagam táplálását és felépítését az öncélú gyilkolással összekeverni. Mindenkinek kell egy utópia, az enyémben megköszönjük az ételünknek, hogy a részünkké válik.

Szemivegetarianus. Vagyis halat és tengeri herkentyűket eszem. Mondhatnám, hogy a törzsfeljődésben alacsonyabb rendű állatokként kevésbé okozunk bennük kárt, így a ránk visszaható erők is gyengébbek. De sokkal prosztóbb okom van: szeretem megenni őket. Finomak! Nem érem be a tejtermék-tojás fogyasztós lakto-ovo-vegetarianizmussal. Szökőévente húst is eszem.

Én döntöttem úgy, hogy lesz az életemben egy pár 'soha', senki sem kötelez a betartásukra. Nem dogmatikus rendszerben élek, amit meg akarok tenni, úgyis megteszem, a lényeg a döntés. Döntöttem és ameddig érvényesnek gondolom, addig ki is tarok mellette, azaz újra és újra ugyanúgy döntök, ettől változom. Egyszer megkóstolom a Wellington bélszínt. Miután megköszönöm, hogy miattam sült át félig.

À bientôt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.