A muffinos gyilkost elkaptuk, a maradék szilvából isteni lekvár lett, a szikkadt kenyércsücsök a kezeim között panko morzsává aprítódott, a sütőtök nomen est omen citromfüves vajjal sül, a narancshéj szárad, a búza csírázik, s a kis halacska ikrát ürít kacéran.

Sűrű ez a hét. Revelációk záporoznak, azt sem tudom, hova kapjak. Egy barátommal kedvenc játékunk a 'Van még kérdésed?'. (Minimum két ember kell hozzá, legközelebb erről mesélek hosszabban.) Ha meg akarunk fejteni egy zavaró dolgot, eddig megoldatlan problémát, akkor nem hagyjuk ott, amíg érzünk valami űrt a megoldásban. Azaz kérdezünk még. Addig, amíg még van kérdésünk. Miért? Mert amíg kérdezünk, addig tudjuk a választ.

Kifejtem: arra tudok csak rákérdezni, amiről van gondolatom. Az is lehet gondolat, hogy nem tudok róla semmit. Információt és információhiányt csak egy előjel különböztet meg, minden más tulajdonságukban egyeznek. Azaz amiről van gondolatom, az már a valóságom része, gyakorlatilag megteremtettem azáltal, hogy a fejemben helyet adtam a létezésének. Addig van kérdésem, amíg az előjelet pozitívnak nem érzékelem.

Tudom, hogy birtokomban van az információ, hiszen gondolok rá, csak valamiért elhiszem, hogy itt és most nem tudok hozzáférni. A kezemben van egy kulcs nélküli széf. Végtelen számú széfből kiszúrtam egyet és ki akarom nyitni. Az, hogy képes vagyok-e erre vagy sem, nem változtatja meg a széf tartalmát. Tehát a megoldásom ott van a kezemben és addig kérdezek, amíg rájövök, hogy a széf az én széfem. Az egyetlen abszolút igazság, hogy minden identitásnak megvan a saját igazsága, melyből a valóságát megteremti. Ha én látom, én fogom, én érzékelem a széfet, akkor ami tudatosul bennem az az én széfem lesz, úgy, ahogy én felfogom. Az én széfemet pedig úgy nyitom ki, ahogy én akarom, a kulcsom nem objektum, hanem szubjektum. Egyéni mód, szabadon választom meg, és ami a legfontosabb, én választom. Addig kérdezek, amíg újra és újra rájövök, minden külön gondolat ugyanúgy működik, minden széfet ugyanúgy nyithatok ki: ahogyan én akarom.

A kérdés azt jelenti, hogy kezünkbe vettük egy széfünket. Tehát a markunkban van a válasz, és ha akarjuk, most azonnal kinyithatjuk. Vagy keresgélhetünk órákig egy kulcsot, melyről elhisszük, hogy kinyitja. A lényeg a végeredmény, a sikerélmény, hogy kinyitottuk a széfet, a pozitív előjel, rálátunk az információra.

Mi a bánatért játszuk el minden egyes "problémánál" újra a nemtudást? Hogy rájjöjjünk a tudásunkra! Hogy addig ismételjük a revelációkat, amíg permanens állapottá válnak, a sok ráismerés folytonos tudássá alakul. Ha gyakran térünk vissza a tudatlanság illúziójába, nagyszámú repetíciót idézünk elő, egyre "problémásabb" lesz az életünk, hogy minden megerősítéssel közelebb kerüljünk a biztos egyensúlyhoz. Valahányszor ráismerünk, hogy csak mi tudjuk megoldani a bajainkat, mi viszont tetszőleges megoldást alkalmazhatunk, mind közelebb érezzük magunkat a teremtő énünkhöz. Felelőssétudatot, erőt, hatalmat, szuverenitást, biztonságot, nyugalmat, békét, szeretetet egy csokorba gyűjtünk és addig nézzük, míg rájövünk, hogy ezek mind mi vagyunk, "mert én vagyok az alany és a tárgy, /
jaj én vagyok az ómega s az alfa."

Addig kérdezünk, ameddig nem akarjuk ezt elhinni. Pedig nem szeretünk bizonytalanságban élni. Sejtjük, mi az igaz, csak túl szép, hogy igaz legyen. Milyen lenne az igazság, ha nem gyönyörű? Ha nem vonz a cél, nincs értelme elérni, a ronda Csipkerózsika lesheti, hogy felébresszék! Az igazság igenis csodálatos, zseniális, elképesztő, eszméletlen és még annál is több! Különben a seggünk már rég a kanapéhoz nőtt volna. Mi magunk vagyunk ez a csoda, a történetünk főhőse, a konyhánk séfje, sőt maga a konyha is. Megéri folyton kérdezni, ha a válasz az, hogy egyszer mindezt felismerjük. Nem nyugodhatunk, ha ezer igen közt akad egyetlen nem, mert minden pozitív felülmúlja a negatívot, a proton nagyobb, mint az elektron, és ha megelégszünk a negatívval, ott az űr, melyet a pozitív kitöltene. Ha van még kérdésünk, ne hagyjuk annyiban, nézzük új oldalról, más szögből, variáljuk, forgassuk, csak le ne tegyük, mert a válasz maga a csoda!

Nos, van még kérdésed?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.